Phone: +36309729679 Email: janecskoadrian@gmail.com
Balatonkarting I. Time Attack verseny eredményei

2021.12.12.-én két kategóriában került megrendezésre az első Balatonkarting Time Attack verseny.

A versenyzőket 3 csoportra osztották, minden versenyző 7 futamot teljesített 7 gokarttal. Az érékelés alapja a gokartonkénti leggyorsabb kör volt. A versenyt az a versenyző nyerte, akinek a legjobb köreinek az átlaga a legkisebb lett. A 9-es számú gokartot műszaki hiba miatt a verseny vége felé ki kellett cserélni, ezért az azzal, és azt azt helyettesítő gokarttal futott köridők törlésre kerültek az eredmények közül. A maradék hat idő számított.

További csavar, hogy mivel nem lehetett súlyozni a gokartokat, bevezetésre került egy hendikep rendszer. Minden versenyző idejét 85kg-ra kalkulálták, a pályán előzetesen tesztel 1kg=0,025 másodperc kompenzációval korrigálva az eredményeket. Vagyis aki 85kg alatt volt, kilogrammonként ennyi plusz időt kapott az átlagához, aki nehezebb volt, ő pedig levonást.

Igazán szoros eredmények születtek, a felnőtt kategóriában kevesebb, mint hat századmásodperc volt a különbség az első és a harmadik helyezett versenyző között. A Senior kategóriában Győri Zoltán, a Junioroknál Horn Lilla bizonyult a legjobbnak!

A Senior kategória eredményei:

névsúlybüntetőidő1234567avgavg+büntetőidő
1Győri Zoltán730,337,06237,59737,33837,72337,98137,65437,55937,859
2Enyedi Márk690,437,65536,86837,55837,58637,66637,69737,50537,905
3Nagy Dávid Mihály98-0,32538,60238,47238,29438,20437,60538,27638,24237,917
4Balics Dávid820,07538,52238,22637,42238,05537,90737,73237,97738,052
5Mochnács Gábor740,27538,10637,78937,35537,98637,71238,06137,83538,110
6Nagy Levente820,07538,87338,45338,52638,42538,03337,72438,33938,414
7Pál Patrik92-0,17539,01139,15838,46837,88438,81138,53838,64538,470
8Vladimir Sovic830,0538,73238,84138,6838,14938,03438,438,47338,523
9Kreicsi Dávid650,538,48538,12338,35337,39938,07437,85838,04938,549
10Kreicsi Levente770,23838,67438,57638,68138,7138,12738,46138,661
11Vida Zoltán730,339,60338,09738,86738,75538,89239,18738,90039,200
12Dósai Gábor810,140,42340,88240,96141,37141,05640,50240,86640,966

A Junior kategória eredményei:

név1234567avg
1Horn Lilla36,92137,48837,27937,41237,0236,94537,178
2Kanalovics Olivér37,21637,4837,17237,30537,46837,2237,310
3Maximilian Sovic38,15737,87137,77737,51637,67738,59937,933
4Penziás Benedek38,76538,96337,83738,66938,88936,68938,302
5Szeredy Huba38,25338,12838,61738,23439,04338,36138,439
6Finta Bulcsú39,67838,72738,97738,46138,33438,06838,708
7Berkes Benjamin39,91839,04439,05438,45639,118
8Kövesi Norbert39,49139,76239,46839,92239,661

A következő fordulót fordított menetirányban rendezzük meg, részletek hamarosan!

Eredmények, beosztás: https://docs.google.com/spreadsheets/d/10JRR8A1_RFniC0rdMfCe3JkQ0KWaA2C78NPti59LGT8/edit?usp=sharing

Vélemény, hozzászólás?