Telefon: +36309729679 Email: janecskoadrian@gmail.com
Túl az előfutamok felén és az első egyéni győzelmen!

Túl az előfutamok felén és az első egyéni győzelmen!

 

A hétfői és keddi gyakorlásra szánt napok után szerdán végre elkezdődött az igazi küzdelem az olaszországi Cameranóban, a teremgokart-világbajnokságon (KWC), ahol magyar versenyző még nem nyert világbajnoki futamot. Eddig.

Pár szó a szabályokról

Mind a 127 indulónak 10 versenyt kell futnia, hogy pontokat gyűjtsenek helyezéseikkel és a pole pozíciókkal. Ezek aztán összeadódnak, kialakul egy sorrend, és a legjobb 54 megy tovább a három csoportra bontott elődöntőbe. A szám majd 18-ra redukálódik, mindössze ennyien fognak küzdeni a világbajnoki címért a vasárnapi döntőben.

Az előfutamok lebonyolítása

A létszám miatt fordulónként nyolc versenyt rendeznek, A-H közötti betűk jelzik a csoportokat. Minden verseny előtt a versenyigazgató sorsolja a gokartokat a versenyzőknek és minden alkalommal tart egy rövid eligazítást. Ezután jöhet a három kör időmérő (egy felvezető és két gyors). A megszerzett startpozíciók alapján rögvest felsorakoznak a célegyenesben, mennek két bemelegítő kört a felvezető gokart mögött, majd repülő rajttal zöld utat kap a mezőny. 20 percük van kivívni a legjobb helyet, hogy minél több pontot szerezzenek. Ezalatt egyszer kötelező teljesíteniük egy boxkiállást (15 másodperc).

Csapatverseny

A Nemzetek Kupájában belga zászló alatt indult Adrián, most pedig már kontinenst is váltott, ezúttal ugyanis az USA színeiben versenyez. Csapattársai Logan Calvin, Jon Kimbrell és a szintén ál-amerikai, korábbi világbajnok Werner Trügler a szomszédos Ausztriából. A csapatverseny lényege, hogy egyéniben gyűjtik a pontokat az indulók, majd a csapattagokét összeadják, és ez alapján is hirdetni fognak végső győztest.

Az első 5 futam

1. forduló – A futam
Adrián hamar belevetette magát a versenyzésbe, hiszen az első fordulóban az A csoportba sorsolták. Az időmérőn a 4. helyre volt jó az ideje, a verseny elején azonban előzött egyet, így meglett a dobogó. A versenyt Adrián csapattársa, Calvin nyerte a holland Brian Kroon előtt.

2. forduló – G futam
A 46-os rajtszám következőleg a G futamban szerepelt. Adrián megint a 4. helyre kvalifikálta magát. A futamon közel tudott maradni a 3. helyezett lengyel Kasia Bremhez, aki egy lekörözöttel összeakadva könnyű prédává vált, tehát megint meglett a pódium a belga Giovanni Bacellieri és Marcel Hollink mögött.

3. forduló – E futam
Adriánnak sikerült második pozícióban végeznie a kvalifikáción. Ez garantált lett volna a futam végén is, csakhogy az a köre, amelyikben a boxkiállást teljesítette, két és fél másodperccel rosszabb volt a mögötte haladókénál, ezért a brazil Felipe Leite és Annelien Boutens is megelőzte. A győztes Mathias Grooten lett.

4. forduló – H futam
Végre megtört a jég! Adrián lefoglalta magának az első rajthelyet. A legelőkelőbb pozícióból startolva magabiztosan építette előnyét, és ezúttal a boxkiállás körében is remek időt jegyzett, nem volt kérdés tehát, hogy ezt a győzelmet behúzza a kolumbiai Andres Prieto és a holland Nick van Overveld elől. Büszkén állt fel a dobogó tetejére, ráadásul azzal a tudattal, hogy ő az első magyar, akit a KWC történetében futamgyőztesként ünnepeltek.

5. forduló – H futam
A második helyről indulva a jóval gyorsabb Bacellieri – aki feltehetően elrontotta az időmérőjét – hamar megelőzte a pálya kinti részén Adriánt. A boxkijáratnál lévő bal visszafordítónál a holland Lorenzo Stolk túl messziről érkezve fogott neki előzési manőverének, összeakadt a két gép, Adrián a falban kötött ki. Az incidens lehetőséghez juttatta a hátulról érkező Kimbrellt is, Adrián így pozíciókat és időt is vesztett. Az időveszteség miatt még egy helyet bukott, Mikolaj Marczyk korábban ment ki a boxba, mint Adrián, ő már csak a lengyel mögé tért vissza a pályára. A végső sorrend az első hat helyen: 1. Bacellieri, 2. Rickard Javanainen, 3. Stolk, 4. Kimbrell, 5. Marczyk, 6. Adrián.

Az összetett jelenleg így áll: 1. Grooten, 2. Bacellieri, 3. Breckpot, … 13. Janecskó #46

Vélemény, hozzászólás?