Phone: +0(123) 456 78 90 Email: dynamicpress@gmail.com

Ferenczy Dominik

Dominikkal 2017 óta foglalkozom, a battai futam előtt keresett meg az apukája. A kezdettől fogva egy nagy bizalom alakult ki közöttünk, bátran állíthatom, hogy Dominik bármit megcsinált a pályán, amit kértem tőle.

Nem volt semmi kétség, kérdés és nem csak az a különleges benne, hogy végre akarta hajtani a technikákat hanem, hogy végre is tudta. Különleges módszert használtunk az edzéseken, rádióztunk, beszéltem hozzá vezetés közben és ő képes volt erre is odafigyelni mindamellett, hogy pontosan vezetett a pályán.

Év végére már futamgyőzelmeket szerzett ami jó előjel volt a következő évre. 2018-ban tovább csiszoltuk a vezetési stílusát, megemeltük a súlypontját, hogy még jobban tudja helyezni a testsúlyát a kanyarokban. Az egyik legszebb vezetési stílust alakítottuk ki amiben szinte semmi korrekció nem volt.

Év végére hátráltatta, hogy nőtt valamennyit, túllépte a súlyhatárt és kényelmetlenné vált a pótülés amit ezután már nem használtunk. Az utolsó két futamon csak akkor volt esélye a bajnoki címre, ha nyer, nem uralkodott el rajta a nyomás és megcsinálta. Ő az első Junior bajnokom! Időközben megmutatta, hogy idegen pályát is gyorsan tanul, részt vett már európa bajnokságon jövőre pedig a GTC kupán fog versenyezni versenygokarttal.

Indult már néhány futamon ott és dícséretet kapott, hogy jó alapokkal rendelkezik! Időközben felfedezte egy szimulátor csapat és küzdősporttal tartja fenn fittségét.

Ő az első junior bajnokom.

VERSENYEK, BAJNOKSÁGOK

Eredmények

BAJNOKOK

Ők is Adriánnal edzenek

Ismerd meg a többi versenyzőt is, akik Janecskó Adrián edzői segítségével értek el bajnoki címeket.

Kezd el az edzést még ma!

Csatlakozz Janecskó Adrián gokartedző bajnokcsapatához

Jelentkezés